Under the same sky

(Scroll down for the Hungarian version - A magyar cikket lejjebb találod)


I start my sentence, where I stand, writing it in the clouds, knowing you’ll finish it somewhere beyond the horizon. That’s the beauty of distance - we’re always under the same sky.

When it rains, I know you cry too. A stormy sky means you have troubles and on those days I impatiently wait for sunshine, the sign that you are well again. If it doesn’t come, I reach up and wring all the rain out of the clouds, just to make your pain disappear sooner. The Sun is finally out again, a huge drop of gold. It lights up the whole sky, like the smiles we shared.

On sleepless nights, I watch stars appear from behind the clouds. Shy at first, then owning their dark blue canvas, shining infinitely. You are one of them, as am I. I know exactly where to find you.


Mornings are the best. Fresh and sweet and full of opportunities. Mornings make me feel hopeful and on mornings I know that you are just as sweet and fresh. You are just about to start your day, full of energy. That’s why I love pastel coloured mornings.


The sky is everywhere at all times. Walls cannot be built around it, only under it. There are no walls between us. We own rooftops and treetops and mountain peaks. We whisper words in the wind, watching them dance their way into the clouds. Grey ones, pink ones, and those amazingly fluffy white ones. They will always carry our messages to each other.


Sometimes there are no words in the sky. Only a golden cloud, breaking the vast emptiness, that resembles water. I look up and swim towards that cloud, knowing you sent it to help me breathe again.

With love,


Melinda





Ugyanazon égbolt alatt

A mondatomat ott kezdem, ahol állok, felhőkbe írom, tudva, hogy valahol a horizonton túl majd befejezed. A távolságban ez a szép - ugyanazon égbolt alatt vagyunk mind.

Ha esik, tudom hogy sírsz. Egy viharos égbolt azt jelenti, hogy bajban vagy és ezeken a napokon türelmetlenül várom a napfényt - annak a jelét, hogy ismét jól vagy. Ha nem jön, felnyúlok a felhőkhöz és kicsavarom őket, hogy hamarabb múljon a fájdalmad. A Nap, egy hatalmas arany cseppként ismét előjön. Beragyogja az eget, mint a mosolyok amiket egymásnak adtunk.


Álmatlan éjszakákon a csillagokat nézem, ahogy előbújnak a felhők mögül. Először félénken, majd végtelen ragyogással uralják sötétkék vásznukat. Te is egy vagy közülük, ahogy én is. Tudom, hogy hol talállak.


A reggelek a legjobbak. Frissek és édesek, tele lehetőségekkel. A reggelek reménnyel töltenek el és reggel mindig tudom, hogy te is pont ilyen friss és édes leszel. Indul a napod és tele vagy energiával. A pasztell színű reggeleket ezért szeretem.


Az ég mindenhol ott van, mindenkor. Nem lehet köré falakat emelni, csak alatta lehet építkezni. Köztünk ezért sincsenek falak. Miénk az összes háztető, fakorona és hegycsúcs. Szavakat suttogunk a szélbe, és követjük táncukat a felhőkig. Legyenek szürkék, rózsaszínűek, vagy vattaszerú fehér felhők - mindig eljuttatják az üzeneteinket egymáshoz.


Néha nincsenek szavak az égen. Csak egy aranyló felhő, ami megtöri a végtelen ürességet, ami leginkább a vízre hasonlít. Ilyenkor felnézek és a felhőhöz úszom. Te küldted, hogy ismét tudjak lélegezni.

Szeretettel,


Melinda






Join my mailing list, so you never miss a fresh blog post!
  • Instagram

© 2020 by Melinda Szente