The loneliness of creative work

(Scroll down for the Hungarian version - A magyar cikket lejjebb találod)


I love to write. I love to draw. I love to create something that stays. Either on screens, or on paper.


So I am familiar with this feeling. The loneliness of creative work. I need silence - to be loud later on. I imagine my readers, what their voices will sound like. This is one of the most intimate professions and I think it found me for a reason.


I’ve listened to so many people and heard so many stories, I’ve met a lot of them in my life. I feel, it’s finally time for me to tell my own stories. All the words I have collected and stored in my mind are ready to be poured out.



Solitude fuels my creativity and it’s good that it does, because writing is a lot less romantic than I imagined it to be. It’s a lot more work than I imagined it to be. But it’s also a lot more exciting than I imagined it to be. The excitement of not knowing who will read your work, doubts if your work will ever be read at all. The wonderful feeling of finishing a book or an article - knowing it’s your own. That’s a huge dose of reward right there.


It’s a profession that holds power. I have the power to make people laugh or cry, I can make them think of memories, both good and bad. This is why I think it’s a very intimate job. I get inside my readers' minds.


Words and ideas are also easier to spot in silence.They hang in the air, or sometimes already float around me by the time I wake up. Bobbing up and down, like apples in water, they are all ready to be used for a day of writing.


I am not afraid of loneliness, I’ve experienced it countless times before. This will never stop me from writing. I invite it and wrap it around myself like a blanket, the two of us have our morning coffee like that. Can you picture it? Me, wrapped in a fluffy blanket, coffee cup in my hand and words bobbing up and down around me? This is a magical place if you choose to believe in it and see it.


Being a little lonely is perfectly fine. I couldn’t work without it. If I was afraid of it, or I couldn’t bear life with it, I wouldn’t have considered writing as a path for myself. I can endure a lot of loneliness to be honest. I’ve grown the most in my times of complete loneliness. When I started a new life in a new country, without knowing a single soul, without speaking the language, well, that’s what took me to where I am today. I would advise everyone to do the same. No cheating though. You cannot know anyone in that country and you cannot speak a word of its language. But that’s just my school of life. I’m hardcore in this sense.


The loneliness I choose for my occupation is a way better one of course. Why? Because I choose it. I invite it every morning when I open my laptop, or take a pencil to draw. And the moment someone reads me, that’s when the loneliness fades. That’s the reward for the work that’s been carried out.


I don’t write for approval.

I first write for myself.

I write about what interests me.

I then write to touch hearts and minds.

I write to free and share my thoughts.

I write to spend time with you, my dear reader.

With love,


Melinda






A kreatív munka magánya


Imádok írni. Imádok rajzolni. Imádok maradandót alkotni, legyen az kijelzőkön vagy papíron.


Pont ezért ismerem ezt az érzést. A kreatív munka magányát. Csendre van szükségem, hogy később hangos lehessek. Elképzelem az olvasóimat, a hangjukat. Ez az egyik legintimebb foglalkozás és szerintem okkal talált rám.


Annyi emberrel találkoztam és oly sok történetet hallgattam meg. Végre eljött az ideje, hogy a saját történeteimet is elmeséljem. Az összes szó, ami összegyűlt és várt a fejemben, végre készen áll hogy kiöntsem magamból.



Az egyedüllét táplálja a kreativitásomat, és milyen jó hogy ezt teszi, mert az írás sokkal kevésbe romantikus, mint ahogy azt képzeltem. Sokkat több munka, mint ahogy azt képzeltem. Viszont sokkal izgalmasabb, mint ahogy azt képzeltem.

Annak az izgalma, hogy nem tudom ki olvassa majd a munkámat és hogy egyáltalán elolvassa-e valaki. Az a csodálatos érzes, hogy befejeztem egy könyvet vagy cikket, önmagában hatalmas jutalom.

Olyan szakma ez, ami hatalmat rejt. Hatalmam van az emberek érzelmei fölött. Hatalmam van megnevettetni vagy sírásra fakasztani őket. Hatalmamban áll emlékekkel elárasztani őket, legyenek azok jók vagy rosszak. Ezért is tartom a legintimebb foglalkozásnak. Beférkőzöm olvasóim elméjébe.

A szavakat és gondolatokat könnyebb kiszúrni a csendben. Lógnak a levegőben, vagy néha már lebegnek körülöttem mire felébredek. Fel-le bukdácsolva, mint a vízben lebegő almák, készen állnak hogy használjam őket egy újabb napnyi íráshoz.


Nem félek a magánytól. Számtalan alkalommal tapasztaltam már. Ez soha nem fog az írás és közém állni. Tárt karokkal várom és magam köré tekerem, mint egy takarót. Így kávézunk minden reggel. El tudod képzelni? Ahogy egy pihe-puha takaróba burkolva, kávéval a kezemben nézem a körülöttem lebegő szavakat? Ez egy varázslatos hely, ha úgy döntesz, hogy látni szeretnéd és hiszel is benne.


Egy kis magány teljesen rendben van. Nem tudnék nélküle dolgozni. Ha félnék tőle, vagy nem bírnám az életet vele, biztos hogy nem választottam volna ezt az utat magamnak. Jóval több magányt is el tudok viselni. A legtöbbet akkor fejlődtem amikor teljes magány vett körül. Amikor új életet kezdtem egy új országban, úgy, hogy egy lelket sem ismertem és a nyelvet sem beszéltem. Hát, az juttatott el oda, ahol ma vagyok. Mindenkinek ajánlanám, hogy tegye meg. De nincs csalás. Nem ismerhetsz senkit abban az országban és a nyelvüket sem beszéheted. De ez csak az élet iskolája, ahogy én látom. Radikális vagyok ilyen szempontból.


A magány amit a szakmámhoz választok, egy sokkal jobb fajta magány. Hogy miért? Mert én választom. Én hívom meg minden reggel, amikor kinyitom a laptopom, vagy ceruzát ragadok a rajzoláshoz. És abban a pillanatban, amikor valaki elolvas, na akkor halványul a magány. Ez a jutalom a véghezvitt munkáért cserébe.


Nem az elismerésért írok.

Először magamnak írok.

Arról írok, ami érdekel.

Aztán azért írok, hogy szíveket és elméket érintsek.

Azért írok, hogy felszabadítsam és megosszam a gondolataimat.

Azért írok, hogy időt töltsek veled, drága olvasó.

Szeretettel,


Melinda






Join my mailing list, so you never miss a fresh blog post!
  • Instagram

© 2020 by Melinda Szente